KÉZÍRÁS... MARGÓN (1) - Most mi van a "zírással" ?

Mielőtt még félreértésekre adhatna okot, nem szándékozom semmilyen Margó nevű nemlétező hölgyismerősömre való írogatásról elmélkedni. Mindössze megpróbáltam valamilyen tőlem telhető szellemességgel bevezetni mondanivalómat (gyakran meglehetősen kétes értékű a dolog).
És ha csak most esett le a tantusz, akkor úgy tűnik, ez a szellemesség most nem (sem) jött össze. 

Szóval: röviden, a valódi téma az a "pánikszenzációhullám", ami végigvonulni látszik jó ideje a világsajtón, és amely a kézírás szükségességéről, értelmességéről, esetleges fölöslegességéről, előnyeiről, hátrányairól, kiszorulásáról, eltűnéséről, életéről, haláláról, ésatöbbiről szól. Ennek a margójára szeretnék körmölni néhány gondolatot a magam csöndes morfond írásával. Nem várható el, hogy szó nélkül hagyjam azt a rengeteg zseniális cikket, ami úgy indul, hogy "a kézírás vége" meg "a kézírás halála", meg "kiment a divatból a kézírás", meg ezek ellenkezője, meg sok más szalagcím, amely arra hivatott, hogy orronpattintós módszerrel hívja fel magára a figyelmet. Merthogy az Államokban kiszórják a folyóírást a tanrendből. (NB ennek néhol fordított hatása van, kis hazánkban válaszul még szépírás versenyt is tartottak. Nemhiába, nálunk mégiscsak zsigerből jön a "nem".)

Naperszejólvantuggyuk, majd pont egy "tollbeteg" fogja nekünk "objektíven" osztani az észt, és be kell vallanom, van ebben a kétségszagban valami igazság. Csak nem úgy, ahogy fanyalgóék gondolják. (Előrebocsátom, és - hogy egyik kedvenc népmesei szófordulatommal éljek - minden ember jól megjegyezze, ezek a sorok kizárólag az én gondolataimat tükrözik, ezért miattuk senki mást szidni nem illik. Vice versa, dicsérni sem.)

Mindenekelőtt vetkőztessünk (mégis van Margó-párhuzam). Nem kívánok elmélkedni sem a kézírás már-már ezoterikusan spirituális befolyásáról és hátteréről (ehhez vannak nálam szakavatottabbak), sem arról, hogyan tükrözi személyiségünket (grafológus barátaim, egyesüljetek, csak előtte tessék hazavinni a gyanús paradicsomos rekeszeket), sem egyéb divatos kézíráspárti argumentumról. Csak a saját tapasztalataimnál szeretnék maradni. 

Mert mi is az írás? Eszköz arra, hogy ami fejben keletkezik azt maradandóvá varázsoljuk, és mások számára is hozzáférhetővé tegyük (sajnos, függetlenül attól, hogy mekkora hülyeség). Ez ugyebár nem újdonság. És miért kézzel? Mert ez van. Ezt kaptuk. Hívja mindenki a tervező(ke)t úgy, ahogy tetszik, lehet menni reklamálni. 

A bökkenő az, hogy valójában MINDIG kézzel írunk. Akár libatollal, akár ceruzával, akár klaviatúrával, akár tablett(áv)al (-vel, -el, stb) élünk. Nekem mindenki elhiheti. Mindegyiket használom. Oké, hallom a hörgést, hogy írógép, gépírás, gépelés, de nem tesz jót a lila fej, tessék fújni kettőt nyelv alá abból a dezodorból, és azzal a lendülettel csöndben is maradni. Az elmúlt huszonkét évben elég betűt és karaktert (hű de szaxerű vagyok) kalapáltam be ahhoz, hogy okom legyen kitartani meggyőződésem mellett: ennél sem árt, ha kézzel áll neki az ember. 

Akkor meg mi a különbség? Miért szent kézírás az egyik, és fujjkockáknak való a másik? Miért őskövület az egyik és haladó, modern a másik? Miért kell egyáltalán ellentáborozgatni? Honnan ered ez az ellentét, és van-e bármi értelme? Ki mitől más és miben jó?

Hát, itt köv. a folyt....