Kalligráfia

Lexikonok százai dobják ki egyetlen gombnyomásra, hogy a Kalligráfia szó mit takar.

Egyszerűen Szépírást, olvastam róla. Felkapni a kezünkre eső íróeszközt, és szabályos, kerek vagy szögletes, álló vagy dőlt, egyenes vagy kacskaringós betűket róni magunk elé.

Ó, hát mindössze ennyi? Menni fog, mint a karikacsapás.

Beszereztem tehát tollat, tintát, festéket, felmarkoltam egy paksaméta firkapapírt, szétterítettem néhány alfabétumot, és nekigyürkőztem a rajzolásnak.

A furcsa dolgok ezután kezdődtek. Minél többet gyakoroltam, annál elégedetlenebb voltam azzal, amit láttam. Minél többet tanultam róla, annál inkább éheztem az új információkra. És minél többet tanulmányoztam a nagyok munkáit, annál jobban égetett valami, hogy eljussak arra a pontra, amikor úgy érzem, tettem egy lépést a megtisztelő Kalligráfus cím felé.

Nem tudom, mikor jutok oda, mint ahogy azt sem tudom, hogy most hol tartok. Csak azt érzem, hogy amikor este meggyújtom a gyertyát, és a csöndben csak a toll sercegése hallatszik, rég letűnt korok varázsa kerít hatalmába, és olyan béke és nyugalom vesz rajtam erőt, amelyet megtapasztalni lehet, de leírni nem.

Nem csak toll, papír és tintaszag, hanem mágia, meditáció és gyógyír. Nem csak betűrajzolás napszámba, hanem energia és lendület kivetülése. Nem csak hagyományok őrzése (az őrzés nem is jó szó, mert olyan, mintha valami megkaparintott dolgot szeretnénk foggal, körömmel magunkénak tartani), hanem azok továbbadása az utánunk eljövendőknek, hogy ők is gazdagodjanak velük.

Ez számomra a Kalligráfia.