Teszt: KURETAKE ZIG Scroll & Brush kétvégű filctoll



Amikor kedves barátom a kezembe nyomott kipróbálásra egy fél szatyorral ezekből a tollakból (csak kölcsönbe, mert a teljes színválaszték benne volt, és lepadlóztam annyi árnyalat van), még csak névről ismertem a Kuretake filceket. Naná, hogy kedvem volt kipróbálni. 

Persze, az első az, hogy az ember elfelejt mindent, amit egy irodai, vagy iskolai filctoll jelent. Egyrészt, mert az eszköz tartása, minősége igen sok emelettel van a szokványos filcek felett, másrészt mert eleve az egyik vége ecsettoll, a másik vége meg duplán vágott.





Persze, szokásomhoz híven el is kezdtem firkálni mindenféléket, hadd lássuk, mit tud nyújtani ez a kis készség a nyugati kalligráfia szempontjából. 



Mindenekelőtt azt azért meg kellett állapítanom, hogy az ecsethasználat változatlanul nem erősségem, de lehet, hogy pontosan ezért volt hálás, hogy ez az ecsetfilc "keményebb", mint egy szőrecset, és még az én kezem is viszonylag kultúrált vonásokat tudott kihozni belőle. Gyakorlott kézben zseniális eszköz, ebben biztos vagyok. 

Az igazi felfedezést viszont a toll másik vége hozta. 

Bármely duplán vágott eszköz esetében (a Bruynzeel tollkészletben is van ilyen pl.) felmerül a kérdés, hogy árnyékolt kezdőbetűkön, vagy dekorfeliratokon kívül mi az ördögre lehet használni a duplavonalas hegyeket. 

A válasz firkálás közben teljesen automatikusan ugrott be, amikor önkéntelenül elkezdtem korrigálni a kéztartásomat, valahányszor a tollhegy szöge nem volt megfelelő. És az jutott eszembe, amikor kezdőként az ember "összecelluxoz" két ceruzát, hogy kipucolja a tartáshibákat, illetve begyakorolja a tartásszögeket a különböző betűtípusokhoz, díszítővonásokhoz, stb. 

Rögtön ezután viszont az villant be, hogy kézben tartom a "dupla ceruzát", egyetlen, kényelmes tollban, így az általam eddig kipróbált legzseniálisabb gyakorlóeszközzel dolgozom. Hoppá.




Azonnal össze is ütöttem egy lapot néhány alapvonással, amelyekben a kezdők rendszerint nehezen veszik észre a hibákat, így viszont teljesen egyértelmű, hogy a helyes tartásnak milyen képet kell adnia.







Persze, nem maradhatott el az sem, hogy levéssek néhány példát, hogyan néz ki mindez konkrét betűtípusra vonatkoztatva. Az első lapon a legtöbbet használt ITALIC  és annak egy modernebb változata.













A második lap a gótikusoké, mint kezdők és nem kezdők másik favoritja. Ez azért is érdekes, mert ha van "tartásérzékeny" betűcsalád, akkor a gótikusoké kiemelten az :) . Ezekből a FRAKTUR, TEXTURA és BASZTARDA variációkat próbáltam ki. És a kép magáért beszél abban az értelemben is, hogy hol és milyen hibákat kell még nekem is kikorrigálnom :D 




És hogy mindez hogyan néz ki, amikor házasítani is kell a betűket? Én csak néhány szót írtam le. Nem véletlenül. Maradjon csak kóstoló. Ha valaki többet akar, hasznosabb, ha maga másol. 



Következtetés:

Eddigi egyik legjobb gyakorlóeszközöm. Alapozáshoz nemcsak kezdőknek, de haladóknak is érdemes kipróbálni, mert pimaszul megmutat minden hibát, amit nem veszünk, vagy "nem akarunk" észrevenni. És haladóként is érdemes időről időre visszatérni az alapokhoz. 

Mindenki vegye elő tehát a kis papírkötegeit, és feszüljön neki a szövegkilométereknek. Megéri. Nem azért, mert én mondom :). Azért, mert tudom magamról, mennyire jó érzés néhány alapozó gyakorlat után elvigyorodni az "előtte/utána" különbségeken. 

Persze, az is felmerül, hogy miképpen lehet hozzájutni. Nos, el lehet látogatni a http://shop.maido.hu/ -ra, ahol ezeken kívül is elképesztő spéci eszközkollekcióból lehet szemezgetni :)

És megtisztelő volt, hogy én lehettem itthon az első, aki kipróbálta.

További szép írást mindenkinek :)


Megjegyzések

  1. Maido webshop. Link a bejegyzésben. Rendelésre lehet. Üdv :)

    VálaszTörlés
  2. Érdeklődni a webshop @ maido.hu e-mailen lehet. Januárban lesz újabb toll-szállítmány Japánból. Ha valaki szeretné ezt vagy bármi más kipróbálni, akkor természetesen ilyen is a dobozba kerülhet :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése