Werk: Nemeslevél, 1635.

Vannak dolgok, amelyek igen nehezen indulnak, mert különleges előkészületeket igényelnek, és meglepő módon, amikor összeáll minden, akkor kettős érzéssel találja magát szembe az ember. Ugrálóan boldog, hogy belekezdhet, és összeszorul a gyomra, hogy ne szúrja el.

Valahogy így állt a dolog a jelenlegi, igen lassú szekérrel indult munkámmal: egy nemeslevéllel, amiről a család egyik tagja megkért, hogy készítsek egy másolatot. Pontosabban pergament kell beszereznem (valódit, NEM "pergamenpapírt"), aranyat (rendes 24K), megírni a szöveget, megfesteni a címert. A pecsét, zsinór, satöbbi az más, ehhez értő szakember dolga.



Kalligráfusként a kihívást egyértelműen a "másolat" szó csillantotta meg. Félreértés ne essék, nem az, hogy utánozza az öregség ütött-kopott színeit, vagy a hajtogatások miatti elhasználódást. Hiszen nem hamisítvány készül, hanem másolat, kevésbé szigorú (színvilágában), de a kérés az volt, hogy betűképben, elrendezésben mindenképp legyen eredethű.

Nem. A kihívást az a gyönyörűen, lazán, szinte folyóírásszerűen írt, de mégis szabályos oklevélírásnak maradó XVII. századi kancellária betűtípus jelentette, amellyel II. Ferdinánd írnoka(i?) levéste(ék?) nemcsak ezt az oklevelet, hanem ezen kívül még számolatlanul sokat, beleértve az ELTE jogelődje, a Nagyszombati Egyetem alapítólevelét is (egyébként azt is 1635-ben). Ez utóbbiról tudjuk, hogy Pázmány Péter nevével fémjelzett (szó szerint, öles aranybetűkkel), viszont kivitele ugyanarról az írószobáról árulkodik, sőt, az íráskészség-szintű betűkép millió árulkodó részlete alapján én megkockáztatnám, hogy ugyanazon kéz műve, bár ez inkább egy írásszakértő szakterülete.

Szóval, rövidre fogva, hozzávalók:

Egy nagy darab 80 x 60 cm írófelületű pergamen (ettől kissé lehidaltam, készen írásra csiszolva 115 eurót csengettem érte, plusz postaköltség)
Kagylóarany
Lúdtoll(ak)
Spéci színre kevert ténta
Festékek, ecsetek, némi ceruza, és vonalzó sem árt.


És megjött egy csomag...


És benne a pergamen.


Hatalmas és gyönyörű.


És a közhiedelemmel ellentétben tükörsima.


Tényleg gyönyörű.


A 80 x 60-as tábla elvész alatta


Kiszögezve :)


A hatalmas lúdtoll elvész rajta :)


A levágott részeken betűpróba :)


És egy messze nem tökéletes, de mérethű betűpróba (3,2 mm betűtörzs, 10 mm sortáv :)


Tollak "belövése"...


A tintaszínt is be kell állítani :)


Járulékos firkálás...


A dokumentumhoz pontos mérettérképet kaptam, és részletfotókat...


Kezdődhetett a puzzle :D :D :D persze, ez a méret nem íróasztali meló :D



Szöveg kirakva....


Szerkesztés a pergamenen... A régi ón/ólom helyett (az eredetin ma is látszik) én most megelégedtem a grafittal...



Tíz mm sormagasság... ez annó sem ment, ma sem megy vonalazás nélkül :D :D :D



Folyt... köv...

Megjegyzések

  1. Hú hallod, ez nem semmi meló, élőben is jó lett volna látni :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, de még messze a vége, ott tartok, ahol vége a bejegyzésnek :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése