Tényleg valami frappánsat kellene kitalálnom, de nem megy, mert a helyzet roppant egyszerű. Egyszerűen odavagyok a régi dokumentumok írásaiért. Úgy érzem, semmi nem helyettesítheti a tanulásban azt, amikor visszamegy az ember az időben, és "eredetiben" tanulmányozza egy adott kor betűit. Ha nem ezt tenném, olyan lenne számomra, mint folyton remixekből tanulni, márpedig bármilyen stílusú zenével foglalkozna az ember, érdemes a stílus eredeti korszakából is tanulgatni.
Mélységesen megértem és pártolom azt a keleti szemléletet, melynek alapja a másolás, és csak amikor az már megfelelő minőségű, kezdjük el hozzátenni önmagunk kis darabkáit.
A másoláshoz kell gyakran a legtöbb kihívással szembenézni. Nemcsak az alapbetűk anatómiáját kell megérteni, hanem meg kell látni abban a szkriptor apró kis trükkjeit, stílusa sajátosságait, megérezni, mitől élnek a betűk. Gyakran nem könnyű tisztán látni, hogy amit mi teszünk hozzá az valóban jó, vagy ellenkezőleg, elvesz az eredeti forma értékéből, hiszen megfelelő mennyiségű másolás és rutin híján nem értjük még, hol nyúlhatunk a betűkhöz és milyen módon.
De a másolások és az eredeti korok tanulmányai igen izgalmas feladatok teljesítését is lehetővé teszik. Mert minden ilyen megbízás keményebb lecke, mint kényelmesen a tudásomnak megfelelően, meglehetős szabadsággal gazdálkodva magamnak tervezni meg bármit. A másolás a technikai tudás leghatékonyabb fejlesztője.
Néha meg egyenesen sokkoló, mennyire az apróságok azok, amelyek feladják a leckét.
A mostani lecke egy levéltári dokumentum rekonstrukciója a 15. század elejéről. Az eredeti nem áll rendelkezésre, csak átirat, így elkészül egy olyan darab, amely a meglévő levéltári anyagokból visszavezetve enged következtetni arra, milyen lehetett az eredeti.
A szóban forgó apróságok meg a gótikus folyóírás apró betűi, amelyek lehetővé teszik, hogy huszonnégy sort beírjunk mindössze 12 cm-be, azaz 5 mm sortávot használjunk.
Amikor úgy érzed, elég apró, még le kell venned felére :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése